90. Pocket watch


A pompás óra aranyból készült, sima, felnyitó tokjának domború hátoldala díszítetlen, Fehér zománcos számlapján , feketével zománcozott, egyenes állású, feketével zománcozott, két vékony körív sávjába írt, római számjegyek jelzik az órűkat, felette kifelé egy ugyancsak fekete színű zománcos vonalla lezárt sáv függőleges osztásai jelzik a perceket, úgy, hogy minden öt percet egy–egy hosszabb szakaszba írt felete pont jelöl, fölöttük, a számlap külső ívének irányában az öt perceket arab számok is jelzik, még hangsúlyosabbá téve így az idő aprólékos felosztását – ezzel az ember örök vágyát az idő folyásának minél pontosabb mérésére és jelzésére. A számsorokra két, elegáns, áttört óramutató mutat: a nagymutató a vonalas percbeosztásig, míg a kismutatót az órák számsora alatti alsó körívig ér. A felfüggesztőkarikás, mechanikus óra felhúzólyuka a hatos számjegynél van. A számlap közepén olvasható az órásmester, Jean Robert Soret, fekete színű zománccal, kurzív írással írott, szignatúrája ( a mutatók fölött, középen fent: Jean Robert; középen lent, a mutatók alatt, a hatos szám fölött: Soret).
A védőtok elő- és hátoldalát cseh-gyémántok keretelik, A hátoldalon e körül három szirmú virágain ugyancsak cseh gyémántokkal díszített, leveles-virágos ág húzódik az óra pereme alatti sávban, alatta pedig, az előlapról már ismert cseh-gyémántokból alkotott füzérben látható a fent említett, zománctechnikával készített ábrázolás: tájháttér előtt (minden bizonnyal egy kertben) álló ifjú pár képmása. Balra az ifjú, jobbra mellette (kissé hátrébb, mintegy séta közben) pedig kedvese félalakos portréját. Mindketten elegáns öltözetet és világosbarna parókát viselnek. Az ifjú kékeszöld színű szemeivel vidáman, élénken tekint a nézőre, míg kedvese kissé lesüti ugyancsak kékeszöld szemeit . A jobb háromnegyed profilban ábrázolt ifjú elöl enyhén szétnyílt vörös kabátot, világoskék mellényt, sárgával szegett, zöld gallérú inget, a nyakát teljesen elfedő fehér sálat és zöldesfehér csipkezsabót visel.
Az 1780-as évek divatjában készült parókáján (tie-wig / periwig) a hajat a homloktól kiindulva simán hátrafelé fésülték, kétoldalt, a fülek közelében pedig szorosan a fejhez simuló, illetve onnan induló, „hurkaszerű” fürtökben felfelé bodorították. A hajat hátul egy copfban (lófarokban) fogták össze a nyakszirtnél és (legtöbbször) egy fekete selyemszalaggal kötötték össze.
A fiatal férfi balján áll bal háromnegyed profilban ábrázolt kedvese. Helyenként vörös színbe játszó narancssárga, minden bizonnyal selyemből készült, mélyen kivágott ruhájának, dekoltázsát sárgászöld, enyhén kiemelkedő csipkeszegély keretezi, melyet elöl egy kék színű, elegánsan megkötött, széles selyemszalag „fog össze”. Az ifjú lány karcsú, elegáns nyakára egy nyaklánc simul, magasra felfésült parókáján egy gyöngysor, s ahhoz kapcsolódva kis méretű, sárga és vörös színű tollakból készült dísz látható. E „pouf”-nak nevezett parókához a hajat magasra tornyozták (s a korszak, illetve a megelőző évek divatjához képest, a képen látható ifjú hölgy frizurájának magassága meglehetősen alacsony), s a haj alatt egy masszív alátámasztás (párna, gyapjúval vagy lószőrrel kitömött párnácska, olykor egy drótváz). E magasra fésült hajrészt – mint egy alapot, egy ’festővásznat’ szalagokkal, gyöngysorokkal s más ékszerekkel, tollakkal, olykor apró kis „műalkotásokkal” (akár egy hajóval, madárkalitkával, etc.) díszítették – a képen ábrázolt leány haja nemcsak alacsony a kor divatjához képest (mint azt fent említettük), hanem díszítése sem túlzó, szerénynek és egyszerűnek mondható. A homloktól felfelé fésült rész magasságát, geometrikus „szigorát” a nyak hátsó részénél laza loknikba bodorított hajfürtök hullnak előre a leány vállaira.
Az ifjú jobb válla mögött egy kerti kőváza magasodik, benne zöld növények között a vázából leomló vörös virágok (rózsák?), a két fiatal feje fölé pedig két oldalt egy-egy fehér galamb (a szerelem és Vénusz madarai) tartanak egy vörös rózsákból (a szerelem virágaiból) font koszorút.
A talán jegyajándéknak, vagy esküvői ajándéknak készült óra védőtokján látható ábrázolást (tájháttérben / kertben ábrázolt ifjú pár, fölöttük kétoldal egy-egy galamb tartotta rózsakoszorú zománctechnikával készült ábrázolása) láthatjuk egy szintén az 1780 körülire datált és ugyancsak aranyból készült zsebórán, mely az 1990-es évek elején az itáliai műkereskedelemben került árverésre. A pompás órát ugyancsak Genfben készítették, mégpedig Abraham Colomby, Jacques & Bernard Girod Frères műhelyében. (Bardi Terézia)
